Miután kiadósan megrágott, valamikor délelőtt 11 tájékán köpött ki magából az ágy. Fájt a fejem, ragadtam az izzadtágtól, és egy zuhanynál jobban semmire sem vágytam. Hajnalban azt álmodtam, hogy az egész város lejtős, én pedig egy kukafedélen, meztelenül csúszom végig az utcáin, elég nagy sebességgel ahhoz, hogy féltsem az életem. Aztán a viadukton haladva az egyik kanyart már nem tudtam bevenni, és sutty, átszakadt a szalagkorlát, én meg már zuhantam is lefelé olyan nagyjából három emelet magasságából, anyaszült meztelenül. Természetesen erre ébredtem fel. A reggeli zuhany és kávé nagyjából rendbetett, de annyira azért nem, hogy ne legyek kutyául másnapos, és véletlenül ne töröljem ki Polarbear kollégám vérrel és verejtékkel íródott cikkét publikálás helyett. Mivel mentett változata nem volt, a délután egy része azzal telt, hogy kétségbeesetten kutattam az ideiglenes fájlok közt, hátha megtalálom, de semmi. Miután végleg feladtam a harcot, akkor kezdtem el gondolkodni, hová is menjek este, mert ritka dolog, de ma több helyre is hivatalos lettem volna. Az egyik opció egy házibuli volt, ami tulajdonképpen csábító lett volna, csak sajnos az otthonomtól olyan nagyjából 30 km-re került megrendezésre, nekem pedig semmi kedvem nem volt a távolsági tömegközlekedés igénybevételéhez. A második felvetődött lehetőség az Erdőtelki Extrém Nap volt, (Igen, marha hülyén hangzik, de egy remek beszámoló született volna belőle sejtéseim szerint...) ahol BMX meg gördeszka bemutató, meg egyéb ilyen exxxxtrém dolgok várták a kedves nézőközönséget. Bár nem igazán értem a BMX-et vagy a gördeszkát miért nevezik még mindig extrém sportnak, hiszen mára az egész csak egy tömegtermék a Monster energiaitalt szlopáló, burzsuj tizenéveseknek (Tisztelet a kivételnek természetesen). Na de mivel ide is buszoznom kellett volna egy bő háromnegyed órát, ez a csodás esemény is kimaradt az életemből. Maradt tehát a harmadik opció, az este 9-től megrendezésre kerülő Buszkasi koncert, ráadásul kedves gesztusként ingyenesen. Nem is bántam annyira hogy kihagyom a másik két heppeninget, mert a Buszkasit régóta szerettem volna teljes valójában látni, ugyanis eddig mindig sikerült lekésnem őket, és csak az utolsó 2-3 dalt hallani tőlük.

Na, akkor kezdődhet az este. Indulás előtt könnyű kis pipa tömése otthon, majd cigaretta tekerése, aztán mehetünk. Találkozom a többiekkel, és gyújtjuk is a rakétát, közben azon tűnődöm, hogy a Szent István rádió épülete előtti füstbevitel miatt mindnyájan a pokol tüzén fogunk-e égni örök kárhozatra ítéltetve, de arra jutok, hogy Isten nincs akkora bigott, (sok fanatikus követőjével ellentétben) hogy ezt bármi nemű bűnnek tekintené. Sétálunk még egy kört, aztán megindulunk a helyszínre, és már mélyen magamban érzem, hogy a Buszkasi tökéletes aláfestő zene lesz a mai estéhez. Megérkezünk a kezdés előtt egy órával, egyetlen asztal van szabadon, mintha nekünk tartották volna fent. Minden remekül alakul, egy sör és egy fröccs vásárlása után a kezdésig kellemesen sztorizgatunk, valamint megbeszéljük, hogy a legfaszább dolog a világon, (ami már tényleg abszolút kimeríti a faszaság fogalmát, egyenesen überfasza) az valószínűleg egy medve, aminek mindkét mellső lába helyén 1-1 géppisztoly található. Csak képzeljétek el...Valahogy szóba jön John McLane is és az arab terroristák, amikor besétál 2 borotválatlan, barna srác, akikről csak a kaftán hiányzik, tesznek egy kört, majd kifelé menet Allahról beszélnek. Mindenféle előítélet nélkül, szerettem volna bemenni a WC-re, megkeresni a bombát a tartályban, és a piros drót átvágásával megmenteni minden jelenlévő tyúkszaros kis életét, de nem lehet mert az már kimerítené a politikai inkorrektség fogalmát. Itt pusztulunk mind.

Nem sokkal 9 után színpadra állt (vagyis ült) a zenekar. Mikor körbenéztem a közönségen, két dolog jutott eszembe elsőként. Az első, hogy tulajdonképpen örültem, mert itt nem mi voltunk a legöregebbek, (mint ez általában hétévégenként lenni szokott) sőt, talán a legfiatalabbak közül valók voltunk, leszámítva a zenekartagok és pár barátjuk gyermekeit, akik kedélyesesn szaladgáltak a színpad előtt. A másik dolog az, hogy valószínűleg én voltam épp a leg készebben az egész közönségből, mégha ez nem is látszott rajtam, bár ilyenkor nem tudom mi látszik és mi nem, a lényeg hogy remekül éreztem magam. Az is megfordult a fejemben, hogy az este folyamán még többször szerelmes leszek, először is a zenekarba (pusztán a dallamok miatt, nem bukom a bajszos, kopasz férfiakra..), másodjára pedig mindenféle szemüveges és nem szemüveges lányokba egyaránt, egybe akár többször is. Na de térjünk a tárgyra. Buszkasiék két átdolgozott Derszu Uzala számmal kezdtek, az Egy Tiszta Nővel és a Kucsmagombával, amik tulajdonképpen eredetiben nekem jobban tetszenek, de valószínűleg csak azért, mert már nagyon belerágták magukat a fejembe, bár ez az este egy olyan alkalom volt, hogy sokkal szívesebben hallgattam  Buszkasit, mint a Derszu Uzalát. Az ezután következő számokból azért nem is nagyon emelnék ki egyet sem, mert annyira beszippantottak, hogy igazából csak a hangokra figyeltem, az előadásmódot, a közönséget és minden mást teljesen ignoráltam. Szóval menjen mindenki Buszkasi koncertre, megéri, higyjétek el. A zenekar szlogenje (Nem bakancsos magyar zene) alapján természetesen van aki valami Ismerős Arcok szerű dologra asszociálhat, ám a Buszkasinak ehhez köze sincs, kellemes akusztikus muzsika, jazzes és punkos (valamint még nagyon sokféle) beütéssel egyaránt, a szövegekben sem jelenik meg a szentimentális magyarkodás, inkább pár népi motívum, általában viccesen, vagy egy kis lokálpatrióta szemlélet, illetve volt egy daluk, ami a külföldre kivándorló fiatalokról szólt, ez is egy nagyon szép darab. Amit hiányoltam az pár régi Derszu Uzala szám volt, mint például a Kelet-Magyarország, vagy a Kovásztalan kenyér, mert néha ezeket is játsszák, (Bár most volt Bill és Borisz) ám a koncertet abszolút teljesértékűnek találtam így is, pláne hogy a végén 3 vagy 4 számot mégegyszer lenyomtak. Hamarosan lesz album, és Augusztus 20.-án ismét koncert a Dobó téren, szóval tessék őket meghallgatni.

A zenei performansz végére távozott belőlem mind a cigaretta, mind az alkohol hatása, úgyhogy az este hátralvő részében mégegy pipát gyújtottunk, és csatlakozott hozzánk kedves barátunk, az egy literes Dínom-Dánom, félédes asztali fehérbor, aminek mellesleg olyan íze van, mintha fekete alkoholos filcet nyalogatnánk huzamosabb ideig. Erről jut eszembe: Nemrég kopogtattak az ajtómon, és mikor kinyitottam, meglepődve láttam, hogy ott áll egy Tirannosaurus Rex és maga Hamlet. Aztán behívtam őket, és lett is nagy Dínóm, dánom.

Azt hiszem ezzel most meg is öltem az egész beszámolót...