Először is szeretnék leszögezni két dolgot, mielőtt bármiféle gyanúba keverednék. Az első: Nem állok semmiféle üzleti kapcsolatban a Buszkasi zenekarral, tehát nem fizetnek nekem azért, hogy állandó jelleggel írjak róluk a blogon. A második: Tartozom még nektek a múlthét péntekről egy Bagolyköpet beszámolóval, amivel még késni fogok pár napot, viszont a Bobáék sem fizetnek a gyakori szereplésért, szóval sajnos örökre csóró maradok... Nos, akkor ezek után, hogy (remélhetőleg) sikeresen tisztára mostam magam nézzük meg mi is volt ez az érdekes nevet viselő kis péntek esti esemény.

A rendezvény definiálása a plakát hangzatos felhívása szerint: "Bál a szemeteknek - Készíts magadnak báli ruhát szemétből!", a program pedig: Délután négykor történő gyülekező után "karneváli felvonulás a belvárosban" és "együtt dobolás bármin aminek hangja van", majd pedig este héttől a Buszkasi és a Wahorn Airport performansza a Bíboros színpadán. A gyülekezőt és a felvonulást ahogy illik egy az egyben lekéstem, köszönhetően a munkának nevezett áldásos tevékenység végzésének, de hát nincs mit tenni, az élet kegyetlen. Az este folyamán viszont több embert is kikérdeztem az eseménnyel kapcsolatban, akik elmondták, hogy több mint hét fős tömeg masírozott végig Eger belvárosának utcáin használt monitort húzva a fejére, vagy éppen szemeteszsákba burkolózva. Kicsivel este hét után érkeztem meg a helyszínre, az udvaron már hangolt a Buszkasi, és sehol egy ismerős. Általában nem járok egyedül sehová, de valahogy úgy éreztem, hogy ezt az estét inkább töltöm a Bíboros udvarán egy kólával és egy doboz cigarettával zenét hallgatva, mint otthon a gép előtt görnyedve és szerencsére nem döntöttem rosszul. Nem sokkal megérkezésem és helyet foglalásom után ült le mellém a Buszkasiban épp vendégszereplő szaxofonos, aki egyébként a Grabanc zenekar oszlopos tagja, és elmondta, hogy épp egy ballagáson vendégeskedik Egerben és beugrott egy koncert erejéig a bandába, (hiszen még valamikor a kilencvenes években együtt zenélt Nagy Róberttel, a zenekar énekes/basszusgitárosával), majd megkínált frissen sodort cigarettájából, így ezután már oldottabb hangulatban telt az este. A koncert kezdete végül a tervezett este hét helyett fél kilencre tolódott, ami nem is volt probléma, hiszen addigra legalább szép számú nézőközönség gyűlt össze az udvaron és sikerült pár ismerős arccal is összefutnom. Azt le is szögezném rögtön, hogy a Buszkasi legjobban a Bíborosban szól, ráadásul most éreztem igazán teljesnek a zenekart, kiegészülve a már korábban említett szaxofonon játszó úriemberrel és Rostás Bea Piros énekesnővel. A női énektől egyébként eleinte féltem, hiszen általában valamiért nem vagyok nagy pártolója, és a Buszkasit a mai napig leginkább a Derszu Uzalával azonosítom, ahol Nagy Róbert karcos hangja dominált ének terén, ám szerencsére kellemes csalódás ért, ugyanis Rostás Bea aláfestő vokáljai nagyon kellemesen szinesítettek egy-két dalt. A Buszkasit egyébként azért is szeretem többek közt, mert nem csak ledarálják ugyanazt a számlistát minden alkalommal, hanem szinte minden koncertjük alkalmával tudnak valami újat nyújtani. Jelen esetben ugye a szaxofon bevonása, a már legutóbbi koncertjükön is több néző csodálkozására torzítottan szóló elektro-akusztikus gitár, vagy a Vágtázó Halottkémeket is megszégyenítő intro, amiben helyett kapott példának okáért egy porszívócső is. Természetesen a régi Derszu-dalok nagy része is mindig kap valami újítást, az 1000 év című nóta például határozottan tetszett hiphopos, dobgépes alappal. A refrénként újra és újra kántált "Liberális Libresse, népnemzeti nemez-tampon" soroknál pedig talán semmi nem festhette volna le jobban napjaink politikai helyzetét, pedig hát nagyjából 15 évvel ezelőtt íródtak. A dalokra egyébként néha nehezen tudtam koncentrálni, mert általában a színpadot figyeltem, ami néha már olyan erősen mozgott, (különösen a No Cukor című klasszikus másodjára történő előadásakor) hogy egy gyengébb szeizmográf simán kiakadt volna, (pedig hát valljuk be nem egy hardcore bandáról van éppen szó) úgyhogy a koncert vége felé már komolyan aggódtam a zenekar testi épségéért és teljes felszereléséért. Emellett gyakran kötötték le a figyelmem az ajtón ki és be közlekedő vendégek, akik azt az egyetlen kis lépcsőfokot (vagy küszöböt) valahogy sosem akarták észrevenni, és egy óra leforgása alatt legalább nyolcan botlottak meg benne ezzel majdnem sikeresen orra esve vagy kilöttyintve italukat. A Buszkasi után következő fellépőnek feltüntetett, Wahorn András vezette (mily meglepő...) Wahorn Airport fellépése számomra ismeretlen okokból elmaradt, amit őszintén meg kell vallanom, nem is bántam annyira.

Mindent összevetve a Buszkasi ismét meggyőzött, és újfent ki kell jelentenem, hogy a Bíborosnál kellemesebb helyet el sem tudnék képzelni egy koncertjük számára, remélem a nyár folyamán tervezik még az ott történő fellépést. Természetesen csak ha Isten is úgy akarja, és az igencsak instabil színpad nem szakad le addig.